Tesszalonikaiaknak írt első és második levél, 1Tesz, 2Tesz: protokanonikus újszövetségi iratok, Pál apostol levelei a →Tesszalonikában élő híveknek. - I. Keletkezésük. Az 1Tesz Pál ap. első fennmaradt levele. Pál 2. missz. útján, melyen Szilás és Timóteus voltak a kísérői, Makedóniában, Tesszalonikában is alapított egy egyházat (Kr. u. 50 v. 51). Ez főleg egykori pogányokból állt, akik mint →istenfélők már azelőtt is eljártak a zsinagógába (vö. ApCsel 17,1-4; 1Tesz 1,6; 2,14). Az ApCsel 17,5-10 szerint azonban a zsidóknak sikerült a népet felizgatniuk, úgyhogy Pál kísérőivel együtt kénytelen volt éjjel elhagyni a várost. Többször is megpróbálta, hogy visszatérjen, de eredménytelenül (1Tesz 2,18; 3,6). Athénból, ahova Bereából menekült (ApCsel 17,10-15), elküldte Timóteust, hogy látogassa meg a tesszalonikai egyházat (1Tesz 3,1-6). Timóteus - a levélből kikövetkeztethetően - jó hírekkel tért vissza Pálhoz (3,6). Mivel talán néhány kérdést is föltettek neki (vö. 4,13), Pál indíttatva érezte magát, hogy levelet írjon a tesszalonikaiaknak. Az 1Tesz tehát 50/51: Korintusban készült. - A 2Tesz uo. néhány hónappal később íródott. - II. Tartalmuk. 1. Az 1Tesz megírását elsősorban lelkipásztori gondok indokolták. Pál nehéz helyzetükben erőt akart önteni a tesszalonikai ker-ekbe, hogy felbátorodva és megvigasztalódva folytassák a megkezdett utat. Ezért először is arra emlékezteti őket, hogy amikor a Lélek erejével hirdette körükben az evang-ot, megtapasztalta kiválasztottságukat; épp az Istentől kiválasztottság az üldöztetés legmélyebb alapja. Isten meghívta őket dicsőséges országába (2,12), és ezért az Atyaistenben és az Úrban, Jézus Krisztusban (1,1) azok közül kiválasztva, akik még a bálványoknak szolgálnak (1,3.9), a tesszalonikai ker-ek a szenvedő Egyházzal együtt (2,14) idegen, sőt ellenséges világban élnek, s a jövőben is abban kell majd élniük (vö. 2,18; 3,5). Kiválasztottságukat, mely a szorongattatások közepette nem tekinthető magától értetődőnek (vö. 3,2.9-13), nemcsak hitük, szeretetük és reményük élő volta tanúsítja (1,2), hanem az a mód is, ahogy az Isten szavát fogadták: nemcsak ők maguk lettek ker-ek, hanem tőlük kiindulva terjedt el az Úr szava Makedóniában és Achájában (1,5-10). Az, ahogy Pál az elszenvedett bántalmak ellenére is hirdette nekik az evang-ot: a lélek szabadságával, minden hamis szándéktól, álnokságtól mentesen, szintén mutatja, mennyire kedvét leli bennük Isten, saját örök életét akarva velük megosztani (vö. 2,8-12). Ezért viseli szívén az ap. Isten iránti hűségüket (3,1) s ezért örül élő hitüket, szeretetüket látva (1,2; 2,19; 3,6-10). Pál nem fárad bele, hogy rámutasson a tesszalonikai ker-ek kiválasztottságára, hogy innen kiindulva megmagyarázhassa nekik helyzetüket. - 4,1-5,28: Pál az elmondottakból levonja a következtetéseket, hogy a tesszalonikai ker-ek egyre inkább tetszésére lehessenek Istennek, aki bíróként jön el (4,1.3.6, vö. 3,13): a ker-ek magától Istentől tanulták, hogy szeressék egymást (4,9), a szeretetnek kell áthatnia minden tettüket (4,7) magánéletükben éppúgy (4,3-5), mint a közösségi életben (4,6.10-12). - 4,13-18: Pál apokaliptikus fogalmakkal (→apokaliptika) élve válaszol a tesszalonikaiaknak a Krisztus újraeljövetele előtt elköltözött hívők sorsát illető kérdésére, melyet nyilvánvalóan Timóteus közvetített: ha Krisztus újra eljön, ők is örökre egyesülnek vele. Addig éberségre int az ap. (vö. 5,1-11): a ker-ek éljenek a hitből, a reményből és a szeretetből, hogy az üdvösséget, aminek elnyerésére Isten szánta őket (5,9; vö. 1,4; 2,12), hálásan fogadhassák. Ezért levele végén Pál újra és nyomatékosan kéri testvéreit, úgy éljenek, ahogy Isten kívánja tőlük (5,12-28). - 2. A 2Tesz-ben Pál először is a parúzia kérdésére tér vissza. 1. levele félreértést okozott. Némelyek úgy vélekedtek az Egyházon belül, hogy az Úr napja közel van, már a küszöbön áll (2,2). Ezért már nem is dolgoztak (3,6-15; vö. 1Tesz 4,6-11), hanem koldultak és így rossz hírbe hozták az Egyházat, sőt mintha attól sem riadtak volna vissza, hogy hamis levelet terjesszenek a maguk igazolására (vö. 2,2). Pál félt attól, hogy nevével visszaélnek: külön kiemelte, hogy saját kezűleg írta alá levelét (3,17). Hogy az egyh. közösséget megnyugtassa, említett néhány előjelet, melynek be kell teljesednie, mielőtt a vég elérkezik (2,1-12). Ez a fejezet meglehetősen homályos, mert Pál itt egy szóban elhangzott beszédére hivatkozik, melyet nem ismerünk (2,5), és mert gondolatait csupán a kortársak számára világos, de a mi számunkra már csak nehezen érthető szimbólumokba öltöztette. Mégis, hozzávetőleg azt akarta közölni, hogy a gonoszság hatalma már a jelenben is érvényesül (2,7), de van, ami gátolja, hogy teljesen úrrá ne váljon (2,6). Az idők végén a rossz (talán az →Antikrisztus alakjában) egyfajta parúziát fog átélni és rövid időre diadalmaskodik (2,9); aztán döntő ütközetre kerül sor, mely Jézus Krisztus győzelmével fog végződni (2,8). Hogy mi lesz a gátló erő, azt legföljebb sejteni lehet. A párhuzamos helyek (Jel 11,9-12; Mt 24,14) alapján föltehető, hogy az evang. hirdetésére kell gondolni. Aligha vitatható, hogy Pál ebben az időben Krisztusnak még egy közeli újraeljövetelével számolt (1Tesz 1,10; 3,13; vö. 1Kor 16,22); ezt missz. munkája is igazolni látszik: alig volt ideje keresztelni (1,14.16). A későbbi levelek viszont arról tanúskodnak, hogy Pál meglehetősen tartózkodó magatartást tanúsított ebben a kérdésben (vö. Fil 1,22; 2,16). - III. Hitelességük és egységük. Az 1Tesz hitelességét és egységét napjainkban alig vitatják, a 2Tesz-ét annál inkább. A nyelv és a stílus ugyan tisztán páli, és a hagyomány is egyértelműen hitelessége mellett szól, hiszen már Polikárp is idézi. Ha csak a 2Tesz maradt volna ránk, nem volnának kétségeink, mert a hitelességét (és ezzel egységét is) a két levél egyezéseire hivatkozva vitatják: a 2. levél több párhuzamos helyet tartalmaz az 1Tesz-hez képest, mint az összes többi levél együtt, s ezeknek egyharmada szó szerinti egyezés (pl. 2Tesz 1,3 és 1Tesz 1,2; 2Tesz 1,5 és 1Tesz 2,12; 2Tesz 1,7 és 1Tesz 3,13). A két levél fölépítése is hasonló. Új gondolatot csak a 2Tesz 2,1-12 tartalmaz. Ezért a régebbi kritika későbbi hamisítást látott benne: Pálnak az a jövendölése, hogy hamarosan elérkezik a világ vége, nem teljesedett be; ezért egy későbbi szerző „helyesbítette” Pál felfogását (2,1-12), és ezt a fejezetet beágyazta olyan részletekbe, melyek az 1. levélből valók. Ez az érvelés nem túlságosan meggyőző, mert a 2,3-12 is apokaliptikus hagyományt ölel föl, melyet Pál éppúgy ismerhetett, mint egy későbbi ker., hiszen Dán-re nyúlik vissza (vö. 11,31). Minthogy a 2. sz-tól mindkét levelet egyaránt Páltól eredőnek tartották, a 2Tesz 2,4 a jeruzsálemi tp. létét föltételezi és a nyelv és stílus jellegzetesen páli, valószínűbb, hogy a 2Tesz-nek is Pál ap. a szerzője. Ilyen értelemben nyilatkozik a legtöbb modern szerző is (E. von Dobschütz, E. Schweizer, M. Dibelius, A. Wikenhauser, K. H. Schelkle, W. G. Kümmel stb.). Teljesen megnyugtatóan azonban még nem sikerült a kérdést megoldani. A. von Harnack úgy véli, hogy a 2. levél a tesszalonikai egyházon belül egy zsidó csop-nak íródott, az 1. levéllel egyidőben. Dibelius nézete szerint a 2. levél az egész közösségnek szólt, az 1. azonban csak az elöljáróknak. Ám ezeket és a hozzájuk hasonló föltevéseket a szöveg nem erősíti meg. Még leginkább az látszik valószínűnek, hogy a 2. levelet nem sokkal az 1. után írta Pál ap. anélkül, hogy lett volna róla másolata. A 2,1-12 eltérő nyelve azzal magyarázható, hogy új témába kezdett, ugyanakkor régi hagyományt dolgozott föl, melyet meghagyott eredeti formájában. A 2,5: az egyes számra áttérés jellegzetesen páli sajátosság (vö. 1Tesz 2,18). R.É.

BL:1806.